Kosár

 x 

A kosár üres

transparent

viszlatItt a tavasz, hosszabbak a nappalok, melegen süt a Nap, énekelnek a madarak, és minden okunk meglenne élvezni a megújuló természet kínálta lehetőségeket, mégis egyre többen panaszkodnak nyugtalanságra, feszültségre, alvászavarra.

A gyógyszertárban is észrevehetően nő azoknak a száma akik megoldást keresnek ezekre a tünetekre, de nem szeretnének még erős nyugtatókat vagy altatókat szedni. Mi váltja ki ezt a belső feszültséget, nyugtalanságot, ingerlékenységet? Csak úgy, minden ok nélkül senki nem lesz feszült vagy ideges, ezt külső stressz-források okozzák:  időhiány, állandó rohanás, munkahelyi elvárások, család és munka közötti feszültség és még számos más is tényező lehet, ami miatt félünk vagy aggódunk, és állandóan ezek körül járnak a gondolataink. Az állandó feszültségnek azonban valahogy utat kell találni a kitörésre, ezért aztán előfordul, hogy olyan embereken vezetjük le, legtöbbször a családtagokon vagy barátokon, akik nem is érdemlik meg, hogy így viselkedjünk velük.

A környezetünket megváltoztatni szinte lehetetlen, ezért magunkat kell felvértezni, ellenállóvá tenni a külső tényezők befolyásával szemben.

A stressz iránti fokozott érzékenység összefüggésben van a szervezet erőnléti állapotával, tápanyag, vitamin és ásványi-anyag ellátottságával is. A sejtek és főleg az idegsejtek fokozottan érzékenyek arra, hogy a működésükhöz szükséges összes alkotóelem megfelelő mennyiségben rendelkezésre álljon. Ezek közül az egyik legfontosabb a magnézium. Hiányában nő a sejtek ingerelhetősége, ami azt eredményezi, hogy kisebb ingerek is túlzott válaszreakciót váltanak ki.

A magnéziumhiány tünetei sokszor fel sem tűnnek: stressz iránti érzékenység, koncentrációzavar, figyelmetlenség, fáradtság, szédülés, egyre gyakoribb fejfájás. A hosszantartó stressz következtében, mivel nő a vesén keresztül kiürülő magnézium mennyisége, egy ördögi kör alakulhat ki, mert a magnéziumhiány még inkább fokozza a feszültséget, ami további magnéziumvesztést eredményez.

Gondoskodni kell a megfelelő mennyiségű magnézium bevitelről. Fontos olyan készítményeknek a fogyasztása is, melyből megfelelő mennyiségű magnézium tud felszívódni és bejutni a sejtekbe is. A felszívódást sok tényező befolyásolhatja. A Magne B6 tablettában a magnézium olyan só formájában van jelen, ami nagyon jól felszívódik, így a benne lévő magnézium valóban hasznosítható a sejtek számára. Ugyanakkor vannak olyan anyagok is, melyek elősegítik a magnézium biológiai hasznosulását. Az egyik ilyen a B6 vitamin.

A Magne B6 készítmények a magnéziumon kívül B6 vitamint is tartalmaznak.

Bár a stresszt kiváltó tényezők az életünk szerves részét képezik, hatásukkal szemben szervezetünk ellenállóbb, ha a megfelelő magnéziumellátottságot biztosítani tudjuk.

Forrás: sanofi-aventis

fiokpatika x

kerdezzemeg

medigen FBx

Karácsonyi üdvözlő

KARACSONY 02

Házhozszállítás

Turul ingyenes szallitas2

Egészségvédelem


minosegigarancia

Patika web


Referenciapatika

tena-logo

Homeopátia-Info

DERMOKOZMETIKA

dekorkozmetikumok

OGYÉI engedély

biztonsagos patika

nemet_zaszlo2
Oldalletöltések száma: 5218808

bankkartya

kkhcimke

 

© Turul Gyógyszertár 2011. | Oldaltérkép | Adatkezelési tájékoztató | Jognyilatkozat | Impresszum
A honlap oldalain található gyógyszerrel kapcsolatos információk, betegség esetén nem helyettesítik a szakember megkeresésének szükségességét. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg gyógyszerészét!